Emlékezzünk vissza, hogy egy Ethernet hálózat logikai topológiája egy többes hozzáférésű sín, amelyen az eszközök osztoznak a közeghez történő hozzáférésen.
Ez a logikai topológia határozza meg, hogy a hálózaton lévő állomások hogyan látják és dolgozzák fel a küldött és fogadott kereteket. Ugyanakkor a legtöbb mai Ethernet hálózat csillag vagy kiterjesztett csillag fizikai topológiát használ. Ez azt jelenti, hogy a legtöbb Ethernet hálózaton a végberendezések jellemzően pont-pont alapon csatlakoznak egy 2. rétegbeli LAN-kapcsolóhoz.
Ez a logikai topológia határozza meg, hogy a hálózaton lévő állomások hogyan látják és dolgozzák fel a küldött és fogadott kereteket. Ugyanakkor a legtöbb mai Ethernet hálózat csillag vagy kiterjesztett csillag fizikai topológiát használ. Ez azt jelenti, hogy a legtöbb Ethernet hálózaton a végberendezések jellemzően pont-pont alapon csatlakoznak egy 2. rétegbeli LAN-kapcsolóhoz.
Egy 2. rétegbeli (Layer 2) LAN-kapcsoló a kapcsolási és szűrési műveleteit kizárólag az OSI adatkapcsolati rétegbeli MAC-címek alapján végzi. A kapcsoló teljesen átlátszó - más néven transzparens - a hálózati protokollok és a felhasználói alkalmazások számára. Egy Layer 2 kapcsoló egy MAC-címtáblát épít fel, amelyet a továbbítási döntéseihez használ. A Layer 2 kapcsolók a forgalomirányítókra támaszkodnak az egymástól független IP-alhálózatok közötti adattovábbításhoz.
A kapcsolók a MAC-címeket használják ahhoz, hogy mindig a megfelelő porton kerüljenek továbbításra a keretek a célállomás felé. A kapcsoló szerkezete az integrált áramkörökből, valamint a hozzá társuló gépi programból áll, amelyek lehetővé teszik, hogy az adatútvonalakat a kapcsolón keresztül szabályozni lehessen. Ahhoz, hogy egy kapcsoló megtudja, hogy melyik portot használja egy egyedi címzésű keret továbbításához, először meg kell tanulnia, mely állomások vannak az egyes portokon.
Egy kapcsoló a MAC-címtáblája segítségével határozza meg, hogyan kell kezelnie a beérkező adatkereteket. A kapcsoló úgy építi fel a MAC-címtábláját, hogy rögzíti a portjaihoz kapcsolódó állomások MAC-címeit. Miután a kapcsoló egyszer már egy adott porton lévő állomás MAC-címét rögzítette a címtáblájában, egy későbbi átvitel során már tudni fogja, hogy az adott állomásnak szánt forgalmat a hozzá társított porton keresztül kell továbbítania.
Amikor a kapcsoló egy bejövő adatkeretet kap, és a cél MAC-címe nem szerepel a táblázatban, a kapcsoló a keretet az összes portján keresztül kiküldi, kivéve azt a portot, amelyen a keret beérkezett. Amikor a címzett csomópont visszaválaszol, a kapcsoló rögzíti a keret forráscímét a MAC-címtáblájába. A több összekötött kapcsolót tartalmazó hálózatokban a MAC-címtáblák több MAC-címet is rögzíthetnek a kapcsolókhoz csatlakozó portokhoz, ami azt tükrözi, hogy azon a porton keresztül több állomás is elérhető. A két kapcsolót összekötő portokhoz általában több MAC-címet rögzítenek a címtáblában.
A következők írják le a folyamatot:
1. lépés: A kapcsoló kap egy szórásos keretet a PC1-től az 1-es porton.
2. lépés: A kapcsoló beírja a címtáblába a forrás MAC-címet és a portot, amelyen keresztül megkapta a keretet.
3. lépés: Mivel a cél cím szórásos, a kapcsoló elárasztja a kerettel az összes portot, kivéve azt, amelyen megkapta a keretet.
4. lépés: A cél eszköz egy egyedi címzésű kerettel válaszol, melynek címzettje a PC1.
5. lépés: A kapcsoló beírja a címtáblájába a PC2 forrás MAC-címét és annak a portnak a számát, amelyen át megkapta a keretet. A keret célcíme és a hozzá kapcsolódó port már megtalálhatók a MAC-címtáblában.
6. lépés: A kapcsoló most már elárasztás nélkül képes továbbítani a kereteket a forrás és a cél között, mert már megvannak a kapcsolóportokat beazonosító címtála bejegyzések.
Megjegyzés: A MAC-címtáblát gyakran nevezik tartalom szerint címezhető memória (Content Addressable Memory, CAM) táblázatnak is. Bár a CAM-tábla kifejezés meglehetősen gyakori, ebben a kurzusban MAC-címtáblaként hivatkozunk rá.
Bár a kapcsolók transzparensek a hálózati protokollok és a felhasználói alkalmazások számára, különböző olyan módokban képesek működni, amiknek pozitív és negatív hatásai is vannak, amikor Ethernet kereteket továbbítanak a hálózaton. A kapcsoló minden egyes portjának az egyik alapvető beállítása a duplexitás. A kapcsoló egy portját úgy kell beállítani, hogy az megfeleljen a közegtípus duplexitási beállításainak. Az Ethernet hálózatokon történő kommunikációra kétféle duplexitási beállítást használunk: fél-duplex és teljes duplex.
Fél-duplex
A fél-duplex kommunikáció egyirányú adatfolyamokon alapszik, ahol az adatok küldését és fogadását nem ugyanabban az időben végzik. Ez hasonló ahhoz, ahogyan a walkie-talkie vagy kétirányú rádiók működnek, ahol egy időben csak egy ember beszélhet. Ha valaki beszélne, miközben már valaki más is beszél, akkor ütközés következik be. Ennek eredményeként a fél-duplex kommunikáció a CSMA/CD módszert hívja segítségül a lehetséges ütközések csökkentésére és felismerésére. A fél-duplex kommunikáció teljesítménybeli problémákkal küzd az állandó várakozás miatt, mivel az adatok egy időben csak egy irányban áramolhatnak. A fél-duplex kapcsolatokat tipikusan a régebbi hardvereken találjuk meg, mint például a hub-okon. A hub-okhoz csatlakozó állomások egymással osztozva férnek hozzá a közeghez, ezért hogy képesek legyenek felismerni az ütközéseket, fél-duplex módban kell működniük. Az állomásoknak akkor is fél-duplex módban kell működniük, ha a hálózati kártyájuk nem támogatja a teljes duplex működési módot. Ebben az esetben a kapcsoló portja is alapértelmezés szerint fél-duplex módban van. Ezen korlátozások miatt a legtöbb modern hardveren a teljes duplex kommunikáció váltotta fel a fél-duplexet.
Teljes duplex
A teljes duplex (full-duplex) kommunikációnál az adatáramlás kétirányú, így az adatok ugyanabban az időben küldhetők és fogadhatók is. A kétirányúság azáltal javítja a teljesítményt, hogy az átvitelek között csökkenti a várakozási időt. A legtöbb ma forgalomban lévő Ethernet, FastEthernet és Gigabit Ethernet hálózati csatoló (NIC) teljes duplex képességgel rendelkezik. Full-duplex módban az ütközést érzékelő áramkör le van tiltva. A két csatlakozó végpont keretei nem tudnak ütközni, mert az állomások két külön áramkört használnak a hálózati kábelen. Minden full-duplex kapcsolat csak egy portot használ. A full-duplex kapcsolatok olyan kapcsolót igényelnek, amely támogatja a full-duplex módot, vagy olyan közvetlen kapcsolatot két állomás között, ahol mindkét fél támogatja a full-duplex módot. Azokat az állomásokat, amelyek közvetlenül kapcsolódnak egy dedikált kapcsolóportra és a hálózati kártyájuk is támogatja a teljes duplex módot, olyan portra kell csatlakoztatni, ami full-duplex módra van beállítva.
Az ábrán a modern hálózati berendezéseken rendelkezésre álló két duplexitási beállítás látható.
Egy Cisco Catalyst kapcsoló három duplex beállítást támogat:
- A full opció beállítja a full-duplex módot.
- A half opció beállítja a fél-duplex üzemmódot.
- Az auto opció beállítja a duplex mód automatikus egyeztetését. Ha engedélyezett az automatikus egyeztetés, a két port kommunikációja dönti el a legjobb üzemmódot.
A FastEthernet és 10/100/1000 portokon az auto az alapértelmezett. A 100BASE-FX portokon a full az alapértelmezés. A 10/100/1000 portok működhetnek fél- vagy teljes duplex módban is, ha 10 vagy 100 Mb/s-ra vannak állítva, de amikor 1000 Mb/s-ra, akkor csak teljes duplex módban működhetnek.
Amellett, hogy a megfelelő duplex beállítással rendelkezünk, az is szükséges, hogy minden porthoz a megfelelő típusú kábelt használjuk. Bizonyos eszközök összekapcsolásához (például kapcsoló-kapcsoló, kapcsoló-forgalomirányító, kapcsoló-állomás és forgalomirányító-állomás között) adott típusú kábel használata szükséges (kereszt- vagy egyeneskötésű). Ugyanakkor a legtöbb Cisco kapcsoló ma már támogatja az mdix auto interfész konfigurációs CLI-parancsot az automatikus közegfüggő interfész (Media Dependent Interface crossover, auto-MDIX) funkció engedélyezéséhez.
Amikor az Auto-MDIX funkciót bekapcsoljuk, a kapcsoló érzékeli a réz alapú Ethernet csatlakozáshoz szükséges kábeltípust és megfelelően bekonfigurálja az interfészeket. Ezért függetlenül a kapcsolat másik végén lévő készülék típusától, keresztkötésű és egyeneskötésű kábelt is használhatunk a kapcsoló 10/100/100 réz alapú portjaihoz.
Az automatikus MDIX-funkció alapértelmezés szerint engedélyezett a Cisco IOS 12.2(18)SE vagy újabb verziót futtató kapcsolókon. A Cisco IOS 12.1(14)EA1 és 12.2(18)SE kiadások között az automatikus MDIX-funkció alapértelmezés szerint tiltott.
A múltban a kapcsolók az alábbi továbbítási módszerek valamelyikét használták az adatok hálózati portok közötti kapcsolásához:
- tárol-és-továbbít kapcsolás
- közvetlen kapcsolás
A tárol-és-továbbít módszernél a kapcsoló, miután megkapja a keretet, pufferekben tárolja az adatokat addig, amíg a teljes keret meg nem érkezik. A tárolás során a kapcsoló elemzi a keret információit a rendeltetési hely megállapításához. Ebben a folyamatban a kapcsoló egy hibaellenőrzést is végrehajt az Ethernet keret CRC (Cyclic Redundancy Check) utótagját felhasználva.
A CRC egy matematikai képletet használ a keretben lévő bitek száma (1-esek) alapján annak meghatározására, hogy a fogadott keretben van-e hiba. Miután a keret sértetlensége megerősítést nyert, továbbítja azt a megfelelő portra a rendeltetési hely felé. Ha a kapcsoló hibát észlel a keretben, akkor eldobja azt. A hibás keretek eldobása csökkenti a sértetlen keretek számára rendelkezésre álló sávszélességet. A konvergált hálózatokban tárol-és-továbbít kapcsolásra van szükség a szolgáltatásminőség (Quality of Service, QoS) biztosítására, ahol a forgalom prioritásának meghatározásához szükséges a keretek osztályozása. Az IP-alapú hangátvitel (Voice over IP, VoIP) számára például elsőbbséget kell biztosítani a web-böngészési forgalommal szemben.
A tárol-és-továbbít az egyetlen továbbítási módszer a jelenlegi Cisco Catalyst kapcsolómodelleken.
A közvetlen kapcsolás esetén amint megérkezik az adat, a kapcsoló máris cselekszik, még ha az átvitel nem is teljes. A kapcsoló csak annyit tárol el a keretből, hogy ki tudja olvasni a cél MAC-címet annak meghatározásához, hogy melyik porton kell továbbítania az adatokat. A cél MAC-címe a keret első 6 bájtjában található, az előtagot követően. A kapcsoló megnézi a cél MAC-címet a kapcsolási táblájában, meghatározza a kimenő interfészt és továbbítja a keretet a rendeltetési helyére a kijelölt porton keresztül. A kapcsoló nem végez semmilyen hibaellenőrzést a kereten. Mivel a kapcsolónak nem kell megvárnia a keret teljes pufferelését, és mivel nem végez hibaellenőrzést, a közvetlen kapcsolás gyorsabb, mint a tárol-és-továbbít kapcsolás. Mivel azonban a kapcsoló nem végez hibaellenőrzést, a hibás kereteket is továbbítja a hálózaton keresztül. A hibás keretek a továbbításuk során sávszélességet használnak el. A cél NIC végül eldobja ezeket.
A közvetlen kapcsolásnak két változata van:
- Gyorskapcsolás: A gyorskapcsolás esetén a legkisebb a késleltetés. A gyorskapcsolás a célcím kiolvasása után azonnal továbbítja a csomagot. Mivel a gyorskapcsolás a teljes csomag beérkezése előtt elkezdődik, lehet, hogy a csomagokat hibásan továbbítjuk. Ez ritkán történik meg, és a fogadó hálózati kártya a beérkező hibás kereteket egyébként is figyelmen kívül hagyja. Gyorstovábbító módban a késleltetést az első beérkezett bittől az első elküldött bitig számítjuk. A gyorskapcsolás a tipikus módszer közvetlen kapcsolás esetén.
- Töredékmentes kapcsolás: A töredékmentes kapcsoláskor a kapcsoló még a keret továbbítása előtt eltárolja az első 64 bájtot. A töredékmentes kapcsolás tulajdonképpen egy kompromisszum a tárol-és-továbbít kapcsolás, valamint a gyorskapcsolás között. Az ok, amiért a töredékmentes kapcsolás a keret első 64 bájtját tárolja el, hogy a legtöbb hálózati hiba és ütközés az első 64 bájt továbbítása alatt történik. A töredékmentes kapcsolás megpróbálja kibővíteni a gyorskapcsolást egy kisebb hibaellenőrzés elvégzésével a keret első 64 bájtján annak érdekében, hogy megbizonyosodjon, nem történt-e ütközés a keret továbbítása előtt. A töredékmentes kapcsolás tehát kompromisszum a nagy késleltetésű, de magas integritást nyújtó tárol-és-továbbít módszer, valamint az alacsony késleltetésű és csökkentett integritású gyorskapcsolás között.
Bizonyos kapcsolók portonkénti közvetlen kapcsolásra vannak beállítva mindaddig, amíg a hibák száma el nem ér egy a felhasználó által definiált hibaküszöb szintet, ami után automatikusan átvált tárol-és-továbbít módra. Amikor a hibaarány a küszöbérték alá csökken, a port automatikusan visszavált közvetlen kapcsolásra.
Mint említettük, egy kapcsoló megvizsgálja a kereteket vagy esetleg csak néhányat közülük, mielőtt azokat továbbítaná a célállomáshoz. Egy Ethernet kapcsoló különböző pufferelési technikákat alkalmazhat a keretek továbbítás előtti tárolására. A pufferelést abban az esetben is lehet alkalmazni, ha a célport egy esetleges torlódás miatt foglalt, és ilyenkor a kapcsoló a keretet eltárolja egészen addig, amíg azt továbbítani nem lehet.
Két módszer létezik memória pufferelésre: a port-alapú és az osztott.
Port-alapú memória pufferelés
A port-alapú memória pufferelésnél a kereteket várósorokban tároljuk, amelyek az adott bejövő és kimenő portokhoz kapcsolódnak. Egy keret csak akkor kerül át a kimeneti portra, ha a sorban előtte álló keretek már mind sikeresen továbbítódtak. Előfordulhat, hogy egyetlen keret késlelteti a memóriában lévő összes többi keret átvitelét egy foglalt kimeneti port miatt. Ez a késleltetés akkor is fellép, ha a többi keretet szabad portokra lehetne továbbítani.
Osztott memória pufferelés
Az osztott memória pufferelés minden keretet egy közös memória pufferbe helyez el, amelyen az összes port osztozik. Egy port számára szükséges memóriamennyiség kiosztása dinamikusan történik. A keretek a pufferben a célportokhoz dinamikusan kapcsolódnak. Ez teszi lehetővé, hogy anélkül lehessen fogadni a csomagokat az egyik porton majd továbbítani egy másikon, hogy egy másik sorba kellene áthelyezni őket.Ez teszi lehetővé azt, hogy a csomagokat anélkül lehessen az egyik porton fogadni majd egy másikon továbbítani, hogy egy másik sorba át kellene helyezni őket.
A kapcsoló egy nyilvántartást vezet a keret-port kapcsolatokról, amely megmutatja, hogy egy csomagot hol kell továbbítani. A keret sikeres továbbítása után törlődik ez a megfeleltetés. A pufferben tárolható keretek számát csak a teljes memóriapuffer mérete korlátozza, és az nem korlátozza le egyetlen portpuffer mérete. Így nagyobb keretek is továbbíthatók, és kevesebb keretet kell eldobni. Ez különösen fontos aszimmetrikus kapcsolás esetén. Az aszimmetrikus kapcsolás különböző portokon különböző adatátviteli sebességet biztosít. Ez lehetővé teszi nagyobb sávszélesség biztosítását bizonyos portoknak, mint például a szerverhez csatlakozó port.
Amikor kiválasztunk egy kapcsolót, fontos, hogy megértsük a kapcsoló legfontosabb jellemzőit és lehetőségeit. Ez azt jelenti, hogy olyan funkciókról kell dönteni, mint például hogy szükség van-e a Power over Ethernet-re (PoE), és hogy mi a kívánt továbbítási sebesség.
A PoE lehetővé teszi, hogy egy kapcsoló a meglévő Ethernet-kábelezésen keresztül biztosítson tápfeszültséget eszközöknek, mint például az IP-telefonok és egyes vezeték nélküli hozzáférési pontok. Ez nagyobb rugalmasságot tesz lehetővé a telepítéskor.
A továbbítási sebesség határozza meg egy kapcsoló feldolgozási képességeit, rangsorolva, hogy mennyi adatot képes feldolgozni másodpercenként. A kapcsolók termékcsaládját a továbbítási ráták alapján sorolják be. A belépő szintű kapcsolók alacsonyabb továbbítási rátákkal rendelkeznek, mint a vállalati szintű kapcsolók. Egyéb szempontok közé tartozik, hogy az eszközök egymáshoz köthetők-e (stackable), hogy mekkora egy kapcsoló magassága (ezt számszerűen rack-egységben, vagy unit-ban fejezik ki), valamint hogy mekkora a kapcsoló portsűrűsége (mennyi a kapcsolón a rendelkezésre álló portok száma). Egy eszköz portsűrűsége attól függően változhat, hogy az eszköz rögzített konfigurációjú vagy moduláris készülék.
Ezeket a tulajdonságokat néha a kapcsoló formai tényezőinek (form factor) nevezik.
Rögzített konfigurációjú kapcsolók
A rögzített konfigurációjú kapcsolók - ahogy a nevük is utal rá - fix kiépítettséggel rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy nem lehet funkciókat és beállításokat hozzáadni a kapcsolóhoz azon túl, mint amivel eredetileg rendelkezett. A konkrét megvásárolt modell meghatározza a rendelkezésre álló funkciókat és lehetőségeket. Ha például vásárolunk egy 24 portos fix kiépítettségű gigabites kapcsolót, akkor szükség esetén azt nem lehet további portokkal bővíteni. Vannak jellemző kiépítettségű modellek (például 24 vagy 48 portos kapcsoló), amelyek aszerint változnak, hogy hány és milyen típusú portjaik van.
Moduláris kapcsolók
A moduláris kapcsolók kiépítettségükben nagyobb rugalmasságot biztosítanak. A moduláris kapcsolók általában különböző méretű házzal érkeznek, amely lehetővé teszi különböző számú moduláris vonali kártya telepítését. A vonali kártyák tartalmazzák tulajdonképpen a portokat. A vonali kártya úgy illeszkedik a kapcsoló házába, mint ahogy a bővítőkártyák illeszkednek a PC-be. Minél nagyobb a ház, annál több modult támogat. Mint az a 2. ábrán látható, számos különböző méretű készülékház közül lehet választani. Ha vásároltunk egy moduláris kapcsolót egy 24 portos vonali kártyával, akkor ahhoz könnyen hozzá lehet adni még egy további 24 portos vonali kártyát, így az összes port száma már 48 lesz.
A kapcsolók különböző formai tényezőinek meghatározása mellett arra is szükség lehet, hogy válasszunk egy Layer 2 (második rétegbeli) és egy Layer 3 (harmadik rétegbeli vagy többrétegű) kapcsoló között.
Emlékezzünk vissza, hogy egy Layer 2 LAN-kapcsolón a továbbítás és szűrés alapja kizárólag az OSI adatkapcsolati rétegbeli (Layer 2) MAC-cím, és független IP-alhálózatok közötti adattovábbításhoz forgalomirányító használatára szorul.
Amint a látható, egy Layer 3 kapcsoló, mint például a Catalyst 3560, hasonlóan működik, mint egy Layer 2 kapcsoló (például a Catalyst 2960), de ahelyett, hogy kizárólag a 2. rétegbeli MAC-cím információkat használná a továbbítási döntésekhez, a Layer 3 kapcsoló az IP-címet is használja. Egy Layer 3 kapcsoló (például a Catalyst 3560) is hasonlóan működik, mint egy Layer 2 kapcsoló (például a Catalyst 2960), de a 2. rétegbeli MAC-cím információk kizárólagos használata helyett a továbbítási döntésekhez egy Layer 3 kapcsoló az IP-címet is használja. Ahelyett, hogy csak azt tanulná meg, mely MAC-címek társulnak az egyes portjaihoz, egy Layer 3 kapcsoló azt is megtanulja, mely IP-címek társulnak az interfészeihez. Ez lehetővé teszi a Layer 3 kapcsoló számára, hogy a forgalmat a hálózaton keresztül az IP-cím alapján is irányítsa.
A Layer 3 kapcsolók forgalomirányítási funkciókat is képesek teljesíteni, így nincs szükség külön forgalomirányítóra a LAN-on. Mivel a többrétegű kapcsolók speciális kapcsolási hardverrel rendelkeznek, általában olyan sebességgel képesek irányítani az adatokat, mint amilyen gyorsan kapcsolni tudják azokat.
A Cisco Layer 3 kapcsolói a Cisco Express Forwarding (CEF) kapcsolást használják. Ez a továbbítási módszer meglehetősen bonyolult, de szerencsére, mint minden jó technológia, nagy része a "színfalak mögött" játszódik le. Általában nagyon kevés CEF konfigurálás szükséges egy Cisco eszközön.
Alapvetően, a CEF elválasztja egymástól a megszokott szoros kölcsönös függőséget a Layer 2 és Layer 3 döntéshozatalban. Amitől az IP-csomagok továbbítása lassú egy hálózati eszközön, az az, hogy állandóan oda-vissza kell hivatkozni a 2. és 3. rétegbeli szerkezetek között. Így amennyiben ezeket az adatszerkezeteket függetleníteni lehet, a továbbítás felgyorsulhat.
A CEF működésének két fő összetevője:
- Továbbítási információs adatbázis (Forwarding Information Base, FIB)
- Szomszédsági táblák
A FIB fogalmilag hasonló az irányítótáblához. A forgalomirányító az irányítótáblát használja, hogy meghatározza a legjobb útvonalat egy célhálózat felé a cél IP-cím hálózati része alapján. A CEF-nél a korábban cache-ben tárolt útvonal adatokat több adatstruktúrában tároljuk a CEF-kapcsoláshoz. Az adatstruktúrák optimalizált keresést nyújtanak a hatékony csomagtovábbításhoz. Egy hálózati készülék a FIB keresési táblát használja, hogy a célra vonatkozó döntéseket hozzon anélkül, hogy hozzáférne az irányítótábla caché-hez.
A FIB frissül, ha változás történik a hálózatban, és a változás után tartalmazni fogja az összes adott időpontban ismert útvonalat.
A szomszédsági táblázatok 2. rétegbeli következő ugrás címeket tartanak karban minden egyes FIB-bejegyzéshez.
Az elérhetőségi adatok (a FIB-táblázatban) és a továbbítási információk (a szomszédsági táblázatban) elválasztása számos előnnyel jár:
- A szomszédsági tábla külön is kialakítható a FIB-táblától, amely lehetővé teszi mindkettő felépítését anélkül, hogy a csomagok folyamat-kapcsolva lennének.
- A MAC-fejléc átírását arra használják, hogy továbbítsuk a cache bejegyzésekben nem tárolt csomagot, így a változások egy MAC-fejléc újraíró szövegben nem igénylik a cache bejegyzések érvénytelenítését.
A CEF a Layer 3 kapcsolást végző Cisco eszközök többségén alapértelmezés szerint engedélyezve van.
A Cisco hálózati eszközök több különböző típusú Layer 3 interfészt támogatnak. A Layer 3 interfész az IP-címek alapján végzi az IP-csomagok továbbítását a végső rendeltetési hely felé.
A Layer 3 interfészek fő típusai:
- Switch Virtual Interface (SVI) - Logikai interfész egy kapcsolón, amit virtuális helyi hálózathoz (VLAN) társítunk.
- Irányított (routed) port - Fizikai port egy Layer 3 kapcsolón, ami forgalomirányító portként konfigurálható.
- Layer 3 EtherChannel - Logikai interfész egy Cisco eszközön, amit kötegelt irányított porthoz társítunk.
Az alapértelmezett VLAN-ban (VLAN1) az SVI-t engedélyezni kell ahhoz, hogy IP-alapú kapcsolat lehessen egy állomás és a kapcsoló között, amely lehetővé teszi a kapcsoló távoli adminisztrálását. Az SVI-ket ahhoz is be kell állítani, hogy forgalomirányítás lehessen a VLAN-ok között. Az SVI-k logikai interfészek az egyes VLAN-okoz beállítva; a forgalomirányításhoz két vagy több VLAN között minden VLAN-nak külön engedélyezett SVI-kre van szüksége.
A routed portok lehetővé teszik a (Layer 3) kapcsolóknak, hogy forgalomirányítóként viselkedjenek. Minden port egy ilyen kapcsolón úgy konfigurálható, mint egy független IP-hálózaton lévő interfész.
A Layer 3 EtherChannel-eket arra használják, hogy összefogjanak Layer 3 Ethernet kapcsolatokat a Cisco eszközökön annak érdekében, hogy növeljék a sávszélességet, jellemzően a főkapcsolati (uplink) kapcsolatokon.
Megjegyzés: Az SVI-k és L3 EtherChannel-ek mellett más logikai interfészek is vannak a Cisco eszközökön, például visszacsatoló (loopback) interfészek és alagút (tunnel) interfészek.
Egy kapcsolóportot be lehet úgy állítani, hogy Layer 3 irányított port legyen, és úgy viselkedjen, mint egy hagyományos forgalomirányító interfész. Pontosabban, egy irányított portra jellemző:
- nem társítjuk egyetlen adott VLAN-hoz sem,
- be lehet állítani rajta egy Layer 3 irányító protokollt,
- kizárólag Layer 3 interfész, és nem támogatja a Layer 2 protokollokat.
Az interfészt Layer 3 módba lehet állítani a no switchport interfész konfigurációs paranccsal. Ezután IP-címet adhatunk a porthoz. Ennyi az egész!
Dolgozat kérdések:
- Mi a különbség a half és a full duplex között / mai eszközökben mi található- Melyik kapcsolódási módot lehet használni a Cisco eszközökön
- Mi a Poe?
- Mi a moduláris kapcsoló előnye?
- Mi a Layer 2-3 különbsége?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése